Nos, hát lássuk is az első témát.

A krónikus önsajnálók, a szegény lelkileg megtört fiatalok, akik már sok-sok csalódáson estek át, kivéve persze engem, nekem tök fasza minden. Általában egymás társaságát keresik, ilyenkor életreszóló "barátságok" kötődnek, ám ha a másik kis getymónak kinyílik a csipája, mehet a levesbe, mert milyen már egy optimista emberrel egy levegőt szívni?! Ilyenkor jön egy új barát felkutatása, ez általában hamar sikerül, mert ugye mi ilyen mélabús nemzet vagyunk... Szóval ezek egymásra találnak, és ilyenkor jön a kölcsönös önsajnálat, a negatív szerelmi élet hatásai pirunka lelkükre. Apropó love: általában olyanba lesznek szerelmesek, akit baszottul nehéz elérni, effektíve egy álommal egyenértékű, ezáltal az életük olyan, mint egy nagy kupac, bűzös trágyahalom. Tönkreteszi Őket az iskola (gimnázium vagy egyetem), amit persze apucika fizet, így Nekik a kisujjukat sem kell mozdítani. Siránkozásuk felér egy baszatlan kurváéval, miközben keresik Magukat, csak épp nem találják.

Állítólag a karrierjük a legfontosabb nekik, miközben a falusi trafikban töltik mindennapjaikat, és egy közeli jampival kerülnek kétes viszonyba. A szüleiket mindezektől függetlenül gyűlölik, mert mernek kérni egy kis pénzt haza, mondjuk nyílván ha elköltöznek, lesz egy pasijuk, aki kitartja Őket (a prostituálódás egyik módja).

Egyszerűen semmi sem jó nekik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.